**A magyar akkugyárak és a környezetszennyezés: Drámai eltérések a német szabályozáshoz képest**
Orbán Viktor 2023-ban egy járműipari német beruházás környezeti előírásaival kapcsolatban tett kijelentése, miszerint Magyarország szigorúbb környezetvédelmet alkalmaz, mint Németország, súlyosan félrevezetőnek bizonyult. Ha a magyar akkumulátorgyártás szempontjából nézzük a környezeti és kibocsátási előírásokat, különösen az N-metil-2-pirrolidon (NMP) nevű vegyi anyag tekintetében, akkor az eredmények megdöbbentőek.
Az NMP egy magzatkárosító oldószer, amely az elektromos autók akkumulátorainak gyártásához is használatos. 2022 óta a német CATL gyárában gyártott lítium-ion akkumulátorok során a német hatóságok szigorú kibocsátási határértékeket állapítottak meg; a türingiai hatóság 1 mg/köbméter határt szabott meg. Ezzel szemben a CATL debreceni gyárának engedélyében Magyarországon aktívan 25 mg/köbmétert említettek, ami 25-szöröse a német határértéknek.
A helyzet még veszélyesebbé válik, ha megvizsgáljuk a gödi Samsung-gyárat, ahol a Pest Megyei Kormányhivatal 150 mg/köbméterben határozta meg az NMP maximális kibocsátását. Hasonló körülmények uralkodtak Komáromban, ahol az SK gyárának engedélyében az NMP kibocsátási határértéke szintén 150 mg/köbméter. Ez azt jelenti, hogy a gödi és komáromi gyárak akár 150-szer több NMP-t bocsáthattak ki, mint a német gyártóegységek.
A gödi gyár esetében 2023 decemberében a hatóság még szigorította a kibocsátási határértéket 3 mg/köbméterre, de a komáromi gyár esetében a szigorítás csak 2025 februárjában következett be, ahol az NMP határértéket 1,7 mg/köbméterre csökkentették. A debreceni CATL gyárhoz kapcsolódóan a szigorítást egy évvel később, 2025 novemberében tervezik, és érdekes módon a gyártóegységek kibocsátásának mérséklését a határokon túli telephelyeken kívánják megoldani.
A jogalkotási környezet is hozzájárul a problémához. A vegyi anyagok kibocsátása EU szintű szabályozás alá tartozik, mely egyrészt a biológiai kockázatok, másrészt a technológiai korlátok alapján kerül rendezésre. Magyarországon azonban a különböző hatóságok 150 mg/köbméteres kibocsátási határértékeket alkalmaztak, miközben az EU-s normák szerint reproduktivitást gátló anyagok esetében 2 mg/köbméter a megengedett szint.
Fontos megjegyezni, hogy a gödi gyár éves szinten 22 ezer tonnányi NMP-t használt, míg a debreceni gyár engedélyezett mennyisége közel 18 ezer tonna. Ezek az adatok jelzik, hogy jelentős környezeti és egészségügyi kockázatot jelentenek a helyi lakosság számára.
A szigorúbb környezetvédelmi normák követelése érdekében egyes politikai szereplők, mint például Magyar Péter, ígéretet tettek arra, hogy szigorúbb ellenőrzések és felelősségre vonások fogják követni az akkumulátorgyárak munkáját.
Összességében a magyar akkugyárak esetében tapasztalható határértékek és kibocsátások drámai eltérésekhez vezetnek a német szabályozásokhoz képest, ami súlyos környezeti és közegészségügyi problémákat vet fel. Az engedélyezési folyamatok és a gyártási ütemezések szorosabb nyomozást és szabályozást igényelnek, hogy a közérdek védelme érdekében a megfelelő jogi keretek betartassanak.
