Az Európai Unió Bírósága (EUB) a legutóbbi főtanácsnoki indítványában láthatóan foglalkozik a magyar Szuverenitásvédelmi Törvény (2023. évi LXXXVIII. törvény) jogszerűségével. Az indítvány világossá teszi, hogy a törvény, amelyet a nemzeti szuverenitás védelmében hoztak létre, több uniós jogi rendelkezést sért. A szöveg egyértelműen utal arra is, hogy a törvény alkalmazása nem csupán jogi, hanem politikai szempontból is problémás, hiszen a törvény tartalma és a mögötte álló szándékok a demokratikus normákkal és uniós alapelvekkel ellentétesek.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) felállítása és működése egy olyan jogi keretrendszer alá helyezi a civil szférát és a média szabadságát, amely a kormány politikai narratíváit szolgálja. Az SZH széleskörű jogkört kapott, amely lehetővé teszi számára, hogy vizsgálja a külföldi támogatásokból részesülő szervezeteket, s így potenciálisan beavatkozhat a demokratikus folyamatokba is. Az EUB hiányolja a jogszabály objektivitását, mivel az nem teszi lehetővé, hogy a vizsgálatok során megfelelő és átlátható keretek között értékeljék a beavatkozásokat és azok következményeit.
A Bizottság által felvetett aggályok között szerepel, hogy a törvény a szolgáltatások szabad áramlásának és a letelepedés szabadságának elvét is sérti. Az indítvány kifejezetten hangsúlyozza, hogy a törvényi keretek kiszélesítése lehetőséget ad arra, hogy a külföldi médiavállalatokat és szolgáltatókat hátrányosan megkülönböztessék hazai megfelelőikkel szemben.
Továbbá a magyar kormány érvelése, amely a nemzeti szuverenitás védelmét hangoztatja, nem állja meg a helyét az uniós jog értelmezése és alkalmazása szempontjából. Az uniós jog mint a közös belső piac mozgatórugója nincs tekintettel arra, hogy egy tagállam hogyan kívánja definiálni és védeni saját szuverenitását, amikor ez az uniós jogi kötelezettségekkel ütközik.
Az SZH működésének keretei, ahogyan azt a főtanácsnok fogalmazta, jogilag nem indokolhatják a demokrácia alapvető elveinek sérelmét. Az eljárás alá vont civil szervezetek és médiaszolgáltatók helyzete jogi szempontból is kritikus, mert a határvonal a szuverenitás védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása között rendkívül vékony.
Úgy tűnik, hogy a magyar állam által alkalmazott jogi eszközök, mint a nemzeti szuverenitás védelme, sokkal inkább a politikai hatalom megőrzését szolgálják, mintsem a közérdek védelmét. A főtanácsnoki indítvány jól tükrözi ezt a feszültséget, amelyeket az uniós jog elveivel és a magyar jogi rendszer alapján keletkező konfliktusok jelentenek. A végső ítélet alapján elmondható, hogy a magyar kormány és az EU közötti viszony bizonytalansága nem csupán jogi, hanem politikai kihívások elé is állítja az országot.
A Szuverenitásvédelmi Törvény adta keretek alkalmazása tehát nem csupán jogi aspektusból, hanem a demokratikus állampolgári jogok védelmének szempontjából is megkérdőjelezhető, és a jövőbeli uniós válaszlépések mérföldkövet jelenthetnek a jogállami normák tiszteletben tartása érdekében.
