A Közút szerint nem veszélyes hulladék a Pencen lerakott higanyos aszfalt
Az 550 tonra tehető mart aszfalttörmelék, amely higanytartalmú fénycsődarabokat tartalmaz, továbbra is a Pest megyei Penc kápolnája mögötti zöldterületen tornyosul. A Magyar Közút szerint az anyag nem minősül veszélyes hulladéknak, mert higanytartalma nem éri el a jogszabályban meghatározott határkoncentrációt, a talajra vonatkozó szennyezettségi határértéket ugyanakkor négyszer-ötszörösen meghaladja a mért érték.
Az ügy előzményei
Márciusban kezdődött a Penc főútjának felújítása. A Magyar Közút által felszedett régi aszfaltot az önkormányzat meg kívánta vásárolni, hogy a település mellékutcáinak burkolásához használja fel. A Közút építőipari tulajdonságai alapján vizsgálta az aszfalttörmeléket – a kötőanyag-tartalom, a kőanyag és a szemnagyság szerint –, és megállapította, hogy az anyag megfelel a műszaki előírásoknak, így alkalmas útépítési célra. A lakosok azonban jelezték, hogy fénycsődarabokat vettek észre a felmart területen és az onnan származó aszfaltban. Az önkormányzat által kezdeményezett vizsgálat beigazolta a gyanút: az anyag higannyal szennyezett. A Közút ezt követően ígérte meg, hogy elszállíttatja a törmeléket. Olvasói beszámoló szerint azonban a szeptember végi állapot szerint az 550 tonra tehető mart aszfalt még mindig a helyszínen van, csupán annyi változás történt, hogy részben műanyag fóliával letakarták.
Ellentmondás a hulladékminősítésben
A hulladék sorsát figyelemmel követő olvasó közadatigényléseket nyújtott be a penci önkormányzathoz, a Magyar Közúthoz és a Pest megyei kormányhivatalhoz. A Közút előbb azt közölte, hogy a hulladékminősítési eljárás még folyamatban van, ezért az elszállítás is várat magára. Később ugyanakkor már arról tájékoztattak, hogy az anyag a rendelkezésre álló adatok alapján nem minősül veszélyes hulladéknak, ezért kiporzás elleni óvintézkedésekre és a település kármentesítésére vonatkozó tervek sem készültek. Az olvasó rámutatott az ellentmondásra: ha a hulladékminősítési eljárás még nem zárult le, akkor milyen alapon jelentették ki, hogy az anyag nem veszélyes hulladék. A Közút válaszában kifejtette, hogy az akkreditált laborhárom átlagmintát vett a deponált anyagból, és két független módszerrel végezte el a higanytartalom meghatározást. A mért értékek mindhárom minta esetén meghaladták a 0,5 mg/kg értéket, de nem érték el a veszélyességi határkoncentrációt jelentő 0,1 tömegszázalékot, ezért az anyag nem minősül veszélyes hulladéknak. Ez a határérték azonban az 550 tonra vonatkoztatva 550 kilogramm higanyt jelentene.
A kormányhivatal határozata
A Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya nyáron helyszíni ellenőrzést tartott, majd határozatában kötelezte a Közutat, hogy szeptember közepéig sorolja be hulladékként a higanyos aszfaltot, és adja át egy érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező szervezet hasznosításra vagy ártalmatlanításra. Az átadást és az elszállítást igazoló dokumentumokat szeptember 22-ig kellett volna benyújtani a kormányhivatalnak, emellett 87 480 forint eljárási költséget szabott ki az állami cégre. A kormányhivatal akkreditált vizsgálólaboratóriuma a 12 pontmintából álló három átlagmintában 1,8 mg/kg, valamint 1,9 és 2,7 mg/kg higanykoncentrációt mért. A jogszabály szerint higany esetében a földtani közegre vonatkozó szennyezettségi határérték 0,5 mg/kg szárazanyag, így a penci zöldterületen lévő aszfalttörmelék higanytartalma körülbelül négyszer-ötszöröse a talajra vonatkozó határértéknek. A határozat fellebbezéssel nem támadható, csak bíróság előtt megtámadható, és nem megfelelő teljesítés esetén végrehajtás indítható.
Másutt is lehet hasonló aszfalt
Az olvasó arról is közadatigénylést nyújtott be, hogy a 2106-os út penci és rádi szakaszán mikor terítették le a fénycsőtörmelékes aszfaltot, melyik üzem gyártotta, mennyi fénycsőhulladékot kevertek bele, az út mely szakaszain található meg ez az anyag, és országosan hova került még ilyen aszfalt. A Közút válaszában közölte, hogy nyilvántartásuk szerint a kérdéses réteg Pencen és Rádon vélhetően 1988-ban épült meg, arról azonban nincs adatuk, hogy az aszfaltban fénycsőtörmelék lenne. Azt is közölték, hogy vizsgálják, a 2106-os úton pontosan milyen hosszúságban található meg ez az aszfaltréteg, a többi kérdésre azonban egyöntetűen azt válaszolták, hogy nyilvántartásaik erre vonatkozó adatot nem tartalmaznak.
