Nyomozás az Alapjogokért Központ ügyében – szálak a Fidesz belső köreiig
Több rendőrségi nyomozás is zajlik az Alapjogokért Központtal kapcsolatban, köztük olyan ügyben is, amelyet idén nyáron tárt fel először oknyomozó munka. A szervezet nemrégiben még évi többmilliárd forintos közpénzes támogatásokból szervezte a Fidesz nemzetközi kapcsolatrendszerét.
A korrupciógyanús ügyleteket övező személyi szálak egészen a Fidesz legbelső magváig vezethetnek. Az elmúlt években kiemelt figyelem irányult a médiában elemzőként szereplő propagandistákra és a mögöttük álló szervezetre.
A szervezet élén álló hármasfogat – Szánthó Miklós alapító, Törcsi Péter operatív igazgató és Kovács István stratégiai igazgató – egy olyan jobboldali társaságból emelkedett ki, amelyben a Fidesz több prominense is megfordult. Értesülések szerint szándékuk az volt, hogy Fidesz-támogató szakértői hangokat juttassanak a nyilvánosságba.
Ezt a célt eleinte a Fidesz pártalapítványának támogatásával próbálták elérni. 2021-ben derült fény arra, hogy egy addig a szélesebb nyilvánosság előtt ismeretlen alapítványon keresztül az Orbán-kormány közpénzekkel kezdte fölhizlalni a nyilvánosságban a Fideszt támogató elemzőket.
Idén az intézetnél dolgozó lengyel expolitikus, valamint a Központ és a Fidesz környékén egyaránt jól beágyazott testvérpár üzleti ügyeire is fény derült. Az Alapjogokért Központot övező szövevényes kapcsolatrendszerről videóriport is készült.
