Ritter György kötete a magyarországi németek emlékezetéről
Ritter György új könyve, amely a magyarországi németek történelmét és emlékezetét tárgyalja, a második világháborúig és a kitelepítésekig terjed. A kötet első része a háború éveit eleveníti fel, míg a második rész várhatóan 1970-ig fog vezetni. Az írás célja nem a politika vagy társadalomtörténet bemutatása, hanem arra fókuszál, hogy az érintettek milyen módon emlékeznek vissza a történelmükre. Az interjúrészletek gazdagsága olvashatóvá és élvezetessé teszi a művet.
Az utóbbi választások után a német nemzetiségi választók számának csökkenése figyelhető meg, ami kérdéseket vet fel, hogy a német közösség reprezentáltsága hogyan alakulhat. Korábban a német képviselők a kormányzó párttal szavaztak, de a csökkenő számú feliratkozott választók miatt úgy tűnik, hogy a német nemzetiség, amelynek korábban jelentős képviselete volt, egyre nehezebben juttat majd képviselőt a parlamentbe. Az identitás megvallása és a nemzetiséghez való tartozás azonban még mindig bonyolult kérdés a közösségen belül.
A népszámlálások adatai is tükrözik ezt a tendenciát: míg 2001-ben 62 ezer, addig 2011-ben már 185 ezer ember vallotta magát németnek. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan nem mertek nyíltan vallani az identitásukról, és inkább hallgattak a nehezen feldolgozható múltjukról, ami hozzájárult a közösség általános összeomlásához a háború után. Ennek ellenére 1990 után jelentős fejlődés volt a nemzetiségi oktatásban és kultúrában, amely némi megélénkülést hozott a hagyományőrzés tekintetében is.
A kötet az észak-dunántúli régió német közösségéről széleskörű interjúsorozatokat tartalmaz, amelyeket a szerző az 1940-es és 1970-es évek között készített, ez azonban nem teszi reprezentatívvá az ország többi német közösségét. A könyvben feltüntetett statisztikák és táblázatok segítségével a múlt sokszínűségét és bonyolultságát is bemutatja.
Ritter György kitér arra is, hogy a német közösség, sok más kisebbséghez hasonlóan, komplex példáját nyújtja a történelmi traumáknra adott válaszoknak, különös tekintettel az egyéni szerepekre a háborús és utána következő事件ekben. A visszaemlékezésekben található önmentő reflexiók, a marginalizált szerepek feltérképezése, és a szégyen pillanatai érzékeltetik a múlt súlyát. A szerző célja e könyv által az, hogy bemutassa, mennyire nehéz ésszerű keretek között kezelni a háborús traumák emlékezetét, és mennyire elmosódott az áldozat és elkövető közötti határvonal.
A kötetről valóban elmondható, hogy nem csupán a történelmi események száraz felsorolását adja, hanem emberek élményein keresztül tárja fel a történelem sötétebb oldalait; a nők elleni erőszak, a kitelepítések, a földtől való megfosztás mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a közösség identitása folyamatosan formálódjon és átértékelődjön az utóbbi évtizedek folyamán. E mű igazi hiteles képet fest a magyarországi németek sokrétű történelméről és emlékezetéről, amely kép még évtizedek után is tartalmazhat megdöbbentő és tanulságos elemeket.
