A könyv, amely Ablonczy Bálint „Nemzet a hátizsákban – Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben” címmel látott napvilágot, a szolidaritás fogalmát és annak történetét járja körül, különös fókuszt helyezve az erdélyi magyarok támogatására az 1970-es és 80-as években. A szerző, aki a Válasz Online munkatársa, doktori disszertációját könyv formájában jelentette meg, melyben a témához kapcsolódó számos archív fotó és interjú található.
A disszertáció és a könyv egyaránt arra a szándékra épít, hogy bemutassa, hogyan és miért szerveződtek meg a magyarországi segítőcsoportok az erdélyiak megsegítésére. Az 1989 előtt élt események és a Kádár-korszak politikai kontextusa remek hátteret ad az olvasónak, hogy megérthesse a szolidaritási akciók valódi célját – nem csupán segíteni, hanem egyfajta kulturális ellenállást is kifejezni a rendszerrel szemben.
A könyv első része a hetvenes-nyolcvanas évek politikai légkörének leírásával kezdődik, ahol a fiatal egyetemisták és a nemzeti érzelmű egyházi személyek igyekeztek elérni, hogy a Ceaușescu-diktatúra alatt szenvedő erdélyi magyaroknak valamilyen formában segítsenek. Ezt a szolidaritás formáit, mint például a híres húngarus gulyáskommunizmus idején végzett akciókat, olyan történetekkel és anekdotákkal hitelesíti, amelyek az érintettek visszaemlékezéseiből származnak.
Az írás bemutatja azt is, hogy a magyar közvélemény számára milyen nehéz volt a határon túli magyarok helyzete, és hogy a helyi társadalmi struktúrák mennyire széttagoltak voltak. A könyv utal a csehszlovákiai és a kárpátaljai magyar közösségek helyzetére is, amelyek szintén részét képezték a szolidaritás diskurzusának, de a magyar támogatási akciók fokozottan az erdélyiekre összpontosítottak – erre pedig a geográfiai közelség és a kulturális kapcsolatok egyaránt hatással voltak.
Ablonczy szövegében megjelenik a segítőakciók sokszínűsége is, figyelembe véve, hogy a résztvevők motivációi széles spektrumot öleltek fel. Nemcsak humanitárius megfontolások játszottak szerepet, hanem a családi kötelékek és az emberi jogok védelme is. Ezzel a részletes leírással a kötet színes képet fest a korabeli magyar társadalom összetettségéről, és a szolidaritás erkölcsi jelentőségéről.
A könyv ezt követően rávilágít arra, hogyan alakultak ki a különböző segítési formák, és hogy a politikai helyzet miatt sokszor rejtett akciók zajlottak. Chipek, gyógyszerek és kulturális anyagok csempészése vált a segítési tevékenység középpontjává, amelyben a fiatalok a politikai korlátozások ellenére próbáltak tenni egy jobb jövőért. A könyv darabjaira szedi a csempészet logisztikáját is, egészen a cigarettáig, amely valutát ért, ezzel a szigorú határok mindennapjaiban életben tartva a reményt és a szolidaritást.
Ez a merkantilizmus, amely a segítői szándékok mögött sokszor visszafele is hatott, bemutatja, hogyan lehetett egyesek számára a szolidaritási akciók ürügyén saját érdekeket szolgálni, míg mások valóban jószándékkal és szívvel támogatták a rászorulókat. A könyvet gazdagítják azok az anekdoták is, amelyek megmutatják, hogy a segítés széles spektrumú diskurzusát nem csupán a kormányzati ellenőrzés rányomta bélyeg, hanem a közönség és a közvélemény formálta az elképzeléseket.
Ablonczy műve tehát nem csupán történeti kezelés, hanem egy olyan kulturális ellenállás krónikája is, ami nemcsak a múlt, hanem a jelen politikai diskurzusaira is hatással bír. Felhívja a figyelmet a szolidaritás értékeire, és annak a mozzanatára, hogy a segítés nem csupán egy egyszeri aktus, hanem egy folyamatos társadalmi felelősségvállalás, aminek jelentősége a mai napig megmaradt.
