Berlin balra, Mecklenburg jobbra, a CDU pedig válságban
Vasárnap két tartományi választást tartottak Németországban, amelyeken a szélsőjobb és a balszél is sikereket ért el. A kereszténydemokrata CDU története során először esett ki egy tartományi parlamentből, miután Mecklenburg-Előpomerániában 1138 szavazattal elmaradt az öt százalékos bejutási küszöbtől. A párt Berlint is elveszítette, és valószínűleg a helyi szenátusban sem lesz jelen.
A szász-anhalti kudarc és az előzetes mérések nehéz estét jósoltak Friedrich Merz kancellárnak és pártelnöknek, a CDU-n belül többen kancellárcseréről beszéltek, esélyesként Hendrik Wüstöt és Markus Södert emlegették. Merz az urnák zárása után kiállt, és kijelentette, hogy sem pártelnöki, sem kancellári pozíciójáról nem mond le, végigviszi a tervezett reformokat, hogy az ország újra növekvő gazdasági pályára álljon.
Országosan a CDU már húsz százalék alá esett, miközben az AfD közelíti a harmincat, és sorra nyeri a keleti tartományokat. Szász-Anhaltban, Thüringiában és Mecklenburgban már a legerősebb párt, Szászországban és Brandenburgban is vezeti a felméréseket. Mecklenburg-Előpomerániában az utolsó napokban már az SPD-t mérték az első helyen, amely szinte csak a nagyobb városokban tudott nyerni, a vidéki részeket az AfD húzta be.
Manuela Schwesig miniszterelnök marad, pártja, az SPD vélhetően a Zöldekkel és a Linkével fog kormányozni. Ez nem könnyíti meg a szövetségi kormánykoalíció munkáját, mivel a baloldali szárnyhoz tartozó Schwesig jelezte Lars Klingbeil pénzügyminiszternek, hogy a nyugdíjreform jelen formájában nem elfogadható. Klingbeil pozíciója is ingadozik, így kénytelen lesz figyelembe venni Schwesig igényeit, ami tovább erősíti a kormánykoalíción belüli konfliktusokat.
Berlinben lesz CDU-s képviselő, de a szenátusban valószínűleg ugyanaz a három párt kormányoz majd, mint északi szomszédjuknál, csak itt a Linke vezetésével. A posztkommunista gyökerű párt történetében először nyert Berlinben, ahol a választóknak nem a migráció, hanem a lakhatás jelentette a legnagyobb problémát. Az Elif Eralp vezette berlini Linke radikálisabb lakáspolitikai beavatkozásokat, lakbérkorlátozást és a nagy ingatlancégek által birtokolt lakóingatlanok kisajátítását ígérte.
Mindkét tartományt erősen baloldali koalíció vezetheti, amit a szövetségi kormányon lévő SPD-nek is figyelembe kell vennie. Merz este hat óra után úgy védte meg a reformokat és pozícióit, hogy még nem ismerte a végleges eredményeket. Bármekkora egység mutatkozik is a CDU vezetésében a kancellárcsere elutasításában, a nyomás napról napra nőni fog. Ha a szövetségi kormánynak nem sikerül fellendítenie a gazdaságot és jóléti intézkedésekkel enyhítenie az elégedetlenséget, Friedrich Merz kormányzása nyomán 1933 után először kerülhet hatalomra a szélsőjobb Németországban.
