Home Vegyes Boldog István öt évet kapott, házkutatás a külügyben

Boldog István öt évet kapott, házkutatás a külügyben

by Adam
Boldog István öt évet kapott, házkutatás a külügyben

Öt év börtön Boldog Istvánnak, házkutatás a külügyben a lélegeztetőgépek miatt

A Fővárosi Törvényszék első fokon bűnösnek mondta ki és öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Boldog Istvánt, a volt fideszes országgyűlési képviselőt. A bíróság bűnsegédként állapította meg a felelősségét két rendbeli hivatali vesztegetés elfogadása, két rendbeli vesztegetés elfogadása, valamint két rendbeli, a közbeszerzési eljárásban megvalósuló versenyt korlátozó megállapodás miatt. Az ítélet szerint Boldogra emellett 6,6 millió forint vagyonelkobzást is kiszabtak.

A bíró a döntés indoklásában kiemelte, hogy rendszerszintű korrupciós hálózat működött, amelyet az uniós támogatások befolyásolására építettek ki, a bíróság azonban ennek csak a bizonyítható részét vizsgálta. Ez a rész két közbeszerzés után kifizetett 20 millió forintot tett ki.

A Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter munkaviszonyát november 2-tól megszüntette Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter – közölte a tárca. A döntést az intézmény átvilágításának megállapításai alapján hozták meg, amelynek során több szabálytalanságot tártak fel. Ezek között szerepel, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint összegben fizettek ki célprémiumokat, amelyekhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban – jelentette be Orbán Anita a Facebook-oldalán. A külügyminiszter augusztusban tett feljelentést a minisztérium nevében a Szijjártó Péter minisztersége alatt lefolytatott, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó beszerzések ügyében. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoz; a gyanú szerint az elkövetők bűnszervezetben több mint hárommilliárd forintot meghaladó vagyont mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát. A beszerzések keretében állami szerveknek, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak értékesítettek lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat a járvány idején.

A HungaroControl nyolc év alatt 2,4 milliárd forintot költött szponzorációra és közel 800 millió forintot hirdetésre, utóbbit jellemzően a propagandasajtóban – derül ki a lap közérdekűadat-igényléséből. Mindezzel egy időben a légi forgalmi irányítók 2021-ben már munkabeszüntetésre készültek, miután 30-40 százalékkal csökkent a bérük, a kormány pedig rendeletben akadályozta meg a munkabeszüntetésüket. A HungaroControl a Fradi különböző zsebeibe összesen 577 millió forint közpénzt juttatott, több mint 90 millió forintot kapott a Polgárok Házához kötődő Szövetség a Nemzetért Alapítvány, külön 15 millió forintot a Polgárok Háza, valamint 20 millió forintot a Békemeneteket szervező CÖF.

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt az informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Kossuth rádió Felkelő című műsorában. Hozzátette, hogy tudomásuk szerint már nem található tévesen felkerült név az adatbázisban. A főigazgató szerint 164 esetben fordult elő a hiba, és minden érintettől elnézést kért. Elmondta azt is, hogy folyamatosan ellenőrzik a közzétett adatokat, és jelenlegi tudásuk szerint nem látnak hasonló problémát.

related posts

Leave a Comment