A fenékküszöb közép és hosszú távon erodálódni fog
Takács Attila vízépítő mérnök szerint a paksi atomerőmű hűtővízellátása érdekében épített fenékküszöb nem megfelelő műszaki megoldás. A szakember már az augusztusi munkálatok megkezdése előtt jelezte, hogy a két partról befelé épített kőgát súlyos mederkimosódást okozhat, és más koncepciókat dolgozott ki a Duna vízszintjének emelésére.
Takács Attila több évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik: Kanadában, Törökországban, Tádzsikisztánban, Vietnámban és Afrikában vett részt nagy vízépítési és vízerőmű-projektekben, Magyarországon pedig az M4-es metró alagútépítésében dolgozott. Elmondása szerint a paksi építkezésnél a tervezés és a kivitelezés több pontján olyan döntések születtek, amelyek előre láthatóan növelték a meder kimosódásának veszélyét.
A parttól partig érő gát helyett medergátat javasolt
A vízépítő mérnök szerint a klasszikus, parttól partig érő fenékküszöb helyett a Duna-meder hajózott csatornájába, az atomerőmű hidegvízcsatorna-bejáratánál húzódó 160-200 méter széles sávba kellett volna szakszerűen megépített felszín alatti medergátat telepíteni. A gát tengelyét egy 3D-s mederfenék-térkép alapján jelölték volna ki, olyan szelvényben, ahol minimális feltöltéssel maximális duzzasztást lehet elérni. Számításai szerint így 70-80 centiméteres vízszintemelkedést lehetett volna elérni a Duna teljes szélességében.
Hozzátette: a hajózósáv feltöltése azért lett volna fontos, mert egy bemélyült folyómeder sarkantyúkkal való beszűkítésekor – állandó vízhozam mellett – megnő az áramlási sebesség, ami nagy valószínűséggel épp a legmélyebb folyómedret erodálja. Véleménye szerint a tervezők alábecsülték a potenciális medererózió mértékét, így helyenként 13-18 méter mély eróziós mederszakaszok alakultak ki. Az átázott és valószínűleg mállott márgáig kimosódott meder esetében a kimosódás nem áll meg, csak lassul – tette hozzá.
Előzetes medererózió-védelem hiányzott
Takács Attila szerint a medereróziót előzetes tömbös kőszórással vagy betonkockákból megépített, az áramlási irányra merőlegesen elhelyezett mederbordákkal kellett volna megelőzni, lehetőség szerint geomembrán használatával és utólagos mederszórással. Ehhez válogatott anyagokra, elkülönített kőrakatokra lett volna szükség, miközben az első napokban a megfelelő mennyiségű kőzet leszállítása is gondot okozott. Megfigyelése szerint a mederbe beborított feltöltések feltűnően sok kőzetlisztet, közepes szemnagyságú kavicsot és kőzetanyagot tartalmaznak, amelyek jelentős részét az áramlás két-három év alatt kimossa. Egy átlagos, 1500 köbméter per szekundumos vízhozam már észlelhetően erodálja a sarkantyúk széleit és védetlen rézsűlábait.
Időhiány és alternatív megoldások
A kritikákra adott ellenérv szerint a lehető leggyorsabban akarták elérni az atomerőmű működéséhez szükséges vízszintet, nem volt idő a szöszmötölésre. Takács Attila ezt részben elfogadja: az optimálisnál valóban sokkal rövidebb idő állt rendelkezésre a feladat átgondolására, a kockázatelemzésre és a tervezésre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általa javasolt medergáttal töredék mennyiségű kővel, ugyanilyen gyorsan meg lehetett volna emelni a vízszintet. Kidolgozott egy ideiglenes medergát-koncepciót is: a hajózott folyómederben 14-16 darab 40 lábas tengeri konténerrel lehetett volna olyan mederszelvény-szűkítést elérni, amely körülbelül egy méterrel emelte volna meg a Duna vízszintjét.
Arra a felvetésre, hogy a BME milyen megoldást tervezett, úgy válaszolt: nem tudjuk pontosan, mert a kivitelezési tervek nem érhetőek el, és nem világos, miért került túl közel a két partról elindított sarkantyú, mielőtt célzott érdemi medererózió-védelem vagy feltöltés történt volna a hajózott csatornában.
Mi lehet a következő lépés?
A legfrissebb információk szerint az építmény koronája az eredeti tervekkel szemben mégsem kerül összezárásra. Takács Attila szerint a szeptember 8-10. közötti videófelvételek alapján jelentős a két sarkantyú közötti áramlási sebesség a szabadon maradt mederben. Kérdés, hogy mekkora medereróziót szenvedett a Duna a beszűkített csatorna következtében, és mennyire stabil a megépített sarkantyú. Ha az erózió miatt a gát átépítésre szorul, akkor a felvízi oldalról indulva érdemes elkezdeni megtölteni a mederfeneket félméteres, méteres tömbökkel, és ívesen felépíteni egy felszín alatti gátat a mély, hajózási csatornában – ahogy eredetileg is kellett volna.
